RENI TÖRTÉNETE
A mi történetünk olyan, mint ahogy a gyorsvonat robog át az állomáson. Lili egyik nap nagyon rosszul lett. Aznap éjjel kiderült, hogy a labor kreatinin értéke 1100. Az volt életünk legrosszabb éjszakája. Reggel kiderült, hogy dializálni kell. Hirtelen azt sem tudtuk, hogy ez mit jelent. Aztán ahogy telt az idő, 6 hosszú nap után lekerült az intenzív osztályról a veseosztályra. Akkor picit megnyugodtunk. Pár hét után mondták, hogy transzplantálni kell. Majdnem összevesztünk a férjemmel, hogy ki legyen a donor. Engem választottak az orvosok, de sajnos a kivizsgálásokon nem feleltem meg, mert a tüdőmön pici pöttyöket találtak. Ezután jött apa. Kisebb akadályok után derült ki az alkalmassága. Sírtunk az örömtől. Ez idő alatt Lilinek kétszázas vérnyomás-értékei voltak, heti három dialízis mellett. Egy kezelés alatt meglátogatta Lilit az ÚjraSzervezés Alapítvány egyik tagja (talán mondhatom most már, hogy a barátunk ), aki elmesélte, hogy mit fog érezni, és átélni az én pici lányom. A sok hasznos tanács igaznak bizonyult. Minden úgy történt, ahogy mondta. És nem utolsó sorban köszönöm Neki mindazt a lelki támogatást, amit én kaptam tőle. Lili most már jól van. És nagy örömünkre februárban érkezik a kistesó is!
FERI TÖRTÉNETE
17 éves koromban kezdődött el az egész, előtte normális életet éltem, ahogy a többi fiatal. Otthon vérnyomás-mérés közben észrevettük, hogy 140/90 feletti értéket mutatott vérnyomásmérő, így elkezdtük továbbra is ellenőrizni mindennap. Sajnos továbbra is magas vérnyomást tapasztaltunk. A mi családunkban anyai ágról örökölhető a vesebetegség. Elmentünk a háziorvoshoz, aki beutalt egy vérvételi vizsgálatra. Az eredmény sajnos már akkor 133-as kreatinin szintet mutatott, így arra következtettünk, hogy elkezdődött a vese károsodása. Egyre csak emelkedett ez az érték, míg 1 év alatt, 18 éves koromra, már az 1000 feletti kreatinin szint miatt dialízis kezelés vált szükségessé. Közben felkerültem a transzplantációs várólistára. Édesanyám családjából senki sem lehetett donor, mivel ők is hordozzák a hibás gént, az édesapám családjából pedig a donor-jelöltekkel sajnos nem egyezett a vércsoportunk. 35 hónap dialízis kezelés után végre eljött a remény, és egy nagyon jó gyerekkori barátunk felajánlotta az egyik veséjét. Minden vizsgálat és a keresztpróba is sikeres eredménnyel zárult. Az Etikai bizottságon is átmentünk. Utána az egyik nagyon kedves segítő az ÚjraSzervezés Alapítványból, aki már át esett az élődonoros transzplantáción, és nagyon tapasztalt volt, minden kérdésünkre szívesen válaszolt. Sok jó tanáccsal és biztatással látott el bennünket. El is jött a várva várt nap. 2015. október 19-én befeküdtünk a Semmelweis Egyetem Sebészeti és Transzplantációs klinikájára, és október 20-án sikeresen megműtöttek minket! Azóta is minden rendben, az értékeim is lementek a normál szintre. Már alig várom, hogy teljesen felépüljek, és beváltsam az álmaimat, amiket most már el tudok érni!
GYÖNGYI (DONOR) TÖRTÉNETE
Mi már az első keresztpróba alkalmával igénybe vettük azt a segítséget, amit csak egy olyan ember tud nyújtani, aki már túl van azon, ami ránk várt. A bőséges orvosi tájékoztatás mellett Általa nyertünk bepillantást a ránk váró eseményekre, a veseátültetés folyamatára, az Etikai Bizottság létére, és még sorolhatnám. Hiteles közvetítő volt számunkra, mivel ő maga is veseátültetett. Megmutatta minden szégyenkezés nélkül az új vese helyét, képet mutatott a donor (a Férje) hasáról. Így láthattuk milyenek lesznek a műtét utáni hegek. Ezek mind azért voltak fontosak számunkra, mert „élőben” láthattuk azt a kimenetelt, amely ránk is várt. Sosem felejtem el a befekvésünk napját sem, amikor a legfeszültebb pillanatokban is velünk volt, mint minden fontos eseménynél. Nagyon ránk fért a bátorító szó! Menet közben pedig mindig elérhető volt akár telefonon, akár e-mailen, ami szintén nagy biztonságot jelentett számunkra. Nagyon fontosnak tartom egy ilyen műtét előtt ezt a fajta korrekt tájékoztatást, az orvos és koordinátorok támogatása mellett. Az orvos, a koordinátor és a segítő sorstárs összehangolt munkája által sikerült eljutnunk a műtétig, amely 2014. május 27-én meg is történt. Kapcsolatunk a műtét után sem ért véget, reméljük ez a továbbiakban is így marad. Köszönet és hála a támogató, segítő munkáért.
BRIGITTA TÖRTÉNETE
A testvéremmel a második keresztpróbára vártunk 2014 januárjában, amikor a koordinátorunk felajánlotta azt a lehetőséget, hogy találkozhatunk egy olyan segítővel, aki már túl van az átültetésen, és szívesen segít másoknak lelkileg túllenni ezen a megpróbáltatáson. Nagyon örültünk a személyes találkozónak, melynek során a sorstársunk olyan nyitottsággal beszélt a műtétről, a várható változásokról, hogy nem maradt bennünk kérdés az ismeretlen jövővel kapcsolatban. Lehet jó kapcsolat orvos és betege között, de nem minden esetben teszünk fel neki olyan és annyi kérdést, ami bennünket foglalkoztat. 2014 március 5-én, a műtétünk napján sokkal könnyebben és bátrabban álltunk a ránk váró feladat elé, és a segítőnk a mai napig is lelki támaszom. Mindenkinek kívánok egy ilyen embert, aki hasonló helyzetbe kerül, mint mi!
TAMÁS (DONOR) TÖRTÉNETE
Ajánlásomat azzal a szàndékkal írom, hogy a hasonló helyzetbe kerülőket bátorítsam segítség kérésére. Nekünk nagyon jó volt egy olyan ember személyes jelenléte a műtétünk előtt, aki transzplantált önkéntesként segített a helyzet feldolgozásában és megismerésében. Időt és energiát szánt ránk, amit az orvosok, ápolók, koordinátorok megfeszített munkájuk, és más jellegű segítségük miatt nem tudtak megtenni. Kívánom, hogy minél több sorstársunkhoz eljusson, hogy velük is meg tudja osztani, amit velünk.
ANIKÓ TÖRTÉNETE
Szeretnénk Veletek megosztani a mi történetünket, hogy erőt és kitartást merítsetek belőle. Mi egy testvérpár vagyunk, és immáron úgy élünk, hogy az én egyik vesém a testvéremében működik tovább. Ez a betegség kezdetén nem volt ennyire egyértelmű, mint ahogy most leírom. Volt nálunk rosszullét, egyre romló állapot és hasi dialízis. Aminek a vége az lett, hogy „nyomozásba” kezdtem. Nem akartam beletörődni, hogy a testvérem ebben az állapotban szenved. A nyomozásnak és az „elégedetlenségnek” meg is lett hamarosan az eredménye, mert kirajzolódott egy olyan út, amiről addig nem is hallottunk. A vesebetegeknek van lehetőségük élődonoros szervátültetéssel meggyógyulni. Azonnal el is kezdtük a vizsgálatokat, és egy percig sem gondoltam, hogy nem vagyok alkalmas donornak. Oda akartam adni a vesémet a testvéremnek. Minden olyan jól alakult. Mindenünk egyezett. A végkifejletnél Zsani megijedt. Ekkor jött egy segítő az ÚjraSzervezés Alapítványtól. A testvérem nem akart hinni a szemének, hogy így is lehet élni a szervátültetés után. A segítőnk egy angyal. Sok mindent megbeszéltünk: mi lesz,hogy lesz… Kérdés nélkül tudta, hogy mik lennének a kérdéseink. A vele való találkozás megadta a végső lökést, így 2015. június 2-án megtörtént a műtét, ami egy csoda! Ő egy új életet, én a Tesómat kaptam vissza. Köszönöm szépen a sok segítséget, a bátorító szavakat!!
