Hogyan gyógyulhatok meg a lehető leggyorsabban, amikor az orvosi diagnózis szerint a veséim működésképtelenek, vagy várhatóan hamarosan azok lesznek?
- 15 eGFR (egy laborérték, ami a vérvizsgálatot követően a leleten feltüntetésre kerül) a határa a gyengén működő/működésképtelen vesefunkciónak. Ekkor már lehetőségünk van transzplantációs várólistára kerülni. A várólistára kerülés feltétele kb. 10-12 különféle irányultságú szakorvosi vizsgálat elvégzése (mellkas-röntgen, szemészet, urológia, stb.). Ezeket érdemes időben elkezdeni! Nephrológus szakorvosa mindezekről bővebb tájékoztatást tud adni, és ő is utalja be Önt az előírt vizsgálatokra. Várólistára kerülést követően két módon is jó eséllyel teljes és gyógyult életet lehet élni.
Melyik ez a két lehetőség?
- Új szervet kaphatunk egyrészt ún. agyhalott donortól. Az Eurotransplant nevű nemzetközi szervezet országhatárokon átívelő együttműködésének köszönhetően ezek ma már nemcsak Magyarországról érkezhetnek a szervátültetésre várók részére, hanem nyolc másik európai tagországból is! A szervátültetés másik módja az ún. élődonáció, amikor az átültetésre kerülő szervet egy élő személytől kapjuk (jellemzően szülő, testvér, rokon, barát, házastárs, stb.). Természetesen az élődonációt megelőzően a donorra is előzetes kivizsgálás vár. Egymással nem egyenesági rokoni, valamint vérszerinti kapcsolatban lévők számára (barát, házastárs) a törvény ún. etikai vizsgálat elvégzésének kötelezettségét is előírja, amely során az illetékes Egyetem Etikai Bizottsága vizsgálja a tervezett élődonációt jogi és erkölcsi szempontból.
Mi van akkor, ha a potenciális donor egészségügyi szempontból transzplantációra alkalmas, ám nincs közöttünk vércsoport és egyéb egyezőség?
- 2014. óta már Magyarországon is lehetőséget biztosít a törvény az ún. keresztdonációra. Erről a Transzplantációs Klinikákon kérhet és kaphat bővebb felvilágosítást és információt.
Kell-e dializálni a transzplantáció előtt?
- A transzplantáció elvégzésének nem feltétele a dialízis! Csak kivételes esetekben, bizonyos betegségeknél szükséges a transzplantációt megelőző dialízisnek. Több olyan társunk is van, aki veseátültetett, de nem dializált egyetlen napot sem!
A dialízissel meg lehet gyógyulni?
- A dialízis életbentartó kezelés, nincs gyógyító szerepe. Ritkán előfordul, hogy néhány kezelés után a vese „magához tér”. De ebben az esetben valószínűleg akut, és nem krónikus veseelégtelenség van a betegség háttérben.
A transzplantáció után teljes életet tudok élni?
- A sikeres műtéti beavatkozás után néhány, nem megterhelő szabály betartása mellett teljes életet lehet élni!
A transzplantáció vagy a dialízis biztosít számomra jobb életkilátásokat?
- Átlagosan nyolc hónappal a transzplantáció után jobbak a túlélési esélyek, mint dialízis esetében.
Mi tehetek, ha félek a transzplantációtól, illetve annak következményeitől?
- Ez teljesen természetes érzés! A számunkra ismeretlen dolgok félelemmel tölthetnek el bennünket. Ha ilyen érzések merülnek fel Önben, akkor javasoljuk a kapcsolatfelvételt olyan emberekkel, akik már sikeresen túl vannak a transzplantáción. Ebben alapítványunk örömmel nyújt segítséget Önnek. A Transzplantációs Klinikák orvosai pedig nap, mint nap több tucat szervátültetett embernek adnak szakszerű támogatást (csak a budapesti Klinikán 2014-ben közel 3000 szervátültetett folyamatos gondozását látták el), így a leghitelesebben ők tudnak felvilágosítást adni a megelőző vizsgálatokról, a műtét menetéről, valamint a műtét utáni időszakról is.
Mi van akkor, ha már hallottam rossz végkimenetelét egy-egy szervátültetésnek?
- Kivételek mindig vannak az élet minden területén, így a transzplantáció esetében is.
Amikor egy műtét kedvezőtlen kimenetéről szerzünk információt, akkor kívülállóként nem mindig ismerhetjük a pontos okokat, így azt sem, hogy esetünkben ezek, a kedvezőtlen kimenetelt eredményező előzmények fennállnak-e. Kérjünk pontos információt, olyan hiteles szakemberektől (orvosoktól), akik tapasztalattal, netán gyakorlattal rendelkeznek a szervátültetés, valamint annak elő-. és utógondozása területén, így hiteles, pontos adataik vannak a terület műtéti, valamint a műtét utáni statisztikáiról!Mindenekelőtt pedig legyünk pozitív várakozással! Magyarországon az 1970-es évektől folyamatosan hajtanak végre sikeres szervátültetéseket, és az elvégzett műtétek csekély részénél lép fel bármiféle komplikáció.
- Kivételek mindig vannak az élet minden területén, így a transzplantáció esetében is.
A donor számára jelent-e bármilyen egészségügyi kockázatot egy vesével élni?
- A donor minden esetben alapos kivizsgáláson esik át, hogy eldöntsék alkalmas-e az adott szerv adományozására.
Minden élődonoros szervátültetésnél a donor egészségének védelme elsőbbséget élvez a szerv átültetésére váró beteggel szemben. Tehát, ha fennáll a kockázata annak, hogy a tervezett operáció a legkisebb mértékben is veszélyezteti a donor egészségét, akkor a műtétet nem végzik el!
- A donor minden esetben alapos kivizsgáláson esik át, hogy eldöntsék alkalmas-e az adott szerv adományozására.
Amennyiben két ember eldönti, hogy vállalják az élődonoros szervátültetést, akkor mi a teendőjük?
- Ahhoz, hogy a műtét elvégezhető legyen a szervátültetésre szoruló betegnek először is fel kell kerülnie a transzplantációs várólistára. Aki a szervet adományozni szeretné annak fel kell vennie a kapcsolatot az adott Transzplantációs Klinikán illetékes koordinátorok egyikével ( a koordinátorok elérhetőségei a klinikák honlapjain megtalálhatók), és a donációs szándék jelzése után el kell végezni a kötelezően előírt specifikus vizsgálatokat.