Az elmúlt időszakban többször szegezték nekem ezt a kérdést ismerősök, barátok, idegenek… Miért is?
Én persze mindig mondtam a sablonos válaszokat: „mert az élődonáció milyen szuper”, meg „hol tartanak a skandináv országok e tekintetben, mi magyarok, bezzeg…”, és hasonló elpuffogtatott közhelyek. Ezek persze mind igazak és szépek, viszont amikor kimondtam őket, mindig éreztem legbelül, hogy igen-igen, de ez nem én vagyok, ezt nem én mondom, hanem csak a szám mozgott, mert éppen kérdeztek valamit. 🙂
És akkor jött szerdán a dialízis központban egy beteg, aki a beszélgetésünk alatt akkora tükröt tartott a képembe, hogy az úton hazafelé szinte elbőgtem magam. Leesett végre számomra, hogy mi is az, ami mindig is itt volt legbelül, ami valamilyen formában, de korábban is mindig utat talált magának kifelé, de igazán még nem mertem, vagy nem tudtam nevén nevezni.
És azt hiszem megértettem a képen látható idézet lényegét is…
============================================
Mi a célod az életben? Mi a vágyad? Mi motivál?
============================================
Valamilyen formában mindannyian megkapjuk ezeket a kérdéseket életünk folyamán.
Persze a legtöbb ember kapásból tolja rá a választ: új kocsi, nagyobb lakás, több pénz, jobb munkahely.
Szerintem ezek nem célok. Ezek mind-mind csak ESZKÖZÖK a célod felé vezető úton. A CÉL – véleményem szerint – egy jövőbeli pozitív életérzés elérése, megtapasztalása. Egy Ferrari megvásárlásával nem magának a sportkocsinak a birtoklására van szükséged (hisz az csak 3 tonna vas), hanem arra a belső állapotra, amit az kivált benned. Lehet, hogy nagyobb önbizalmat ad, vagy úgy érzed ezáltal leszel valaki, netán amikor 250-nel száguldasz, akkor szabadnak érzed magad. Azonban az autó, a pénz, vagy a lakás, csak egy ESZKÖZ ehhez, de nem maga a cél. A CÉL a pozitív életérzés, a „végtelen tenger”, ami láthatatlanul mindig ott van az anyagi valóság mögött. Ami a végső választ adja a „miért” kérdésére.
============================================
MIÉRT CSINÁLJUK TEHÁT EZT AZ ALAPÍTVÁNYT?
============================================
Hogy n+1 százalékkal nőjön a hazai élődonoros veseátültetettek száma? Hogy több dializált beteg válassza a gyógyulásnak ezen módját? Nem, ezek szerintem nem célok, „csak” eredmények és következmények.
Az igazi „miért” a másokkal való törődés, a mások megsegítésének szándéka. Annak átélése, amikor a te segítségeddel egy embertársad saját elhatározásból változtatja meg a gondolkodásmódját, az érzéseit, a hozzáállását, és mindezek következtében a cselekedeteit is. Amikor egy szándék mellé odateszed a saját segítő szándékodat, és ennek eredményeképpen mozgásba lendül valami csodálatos dolog, hiszen immár két ember közös ereje áll szemben a rémísztőnek tűnő akadályokkal. Amikor látod, hogy oldódik a félelem, amikor a rettegésből bizalom, az apátiából egy halvány mosoly, a lemondásból remény születik. Látni és megtapasztalni az őszinte sugárzó örömet a másik arcán, amikor azt mondja neked, hogy „Köszönöm, hogy segítettél!”, és „Igazad van, nem veszíthetek semmit!”, amikor úgy teszi el a névjegykártyádat, hogy biztos vagy benne: fogunk még beszélni egymással! 🙂
És akkor rájöttem, hogy miért is csinálom. Ezekért a pillanatokért. Mindannyian ezért élünk, legyünk bárhol is, csináljunk bármit is. Annyira élünk, amennyire segítünk. És örömet is csak ott találunk, ahova azt mi magunk már odatettük. 🙂
Csuti Ákos
